Donald Trump külpolitikája nagyon sok feszültséget okoz a világpolitikában. Ne aggódjon senki, nem elsősorban politikai célú ez a cikk, viszont az amerikai elnök viselkedése több olyan problémát is felszínre hozott Európában, amely ugyan már eddig is jelen volt, de csak rejtve.
Nemrégiben a Claude előjött két új AI modellel – Mythos, Fable -, amelyek képesek voltak olyan biztonsági hibákat találni a szoftverekben, amelyeknek létezéséről senkinek még csak fogalma sem volt. A bejelentés után talán ha 5 napig voltak elérhetők a modellek, aztán az amerikai kormány exporttilalmat vetett ki a két AI modellre, nemzetbiztonsági kockázatokra hivatkozva. Végiggondolva az eseményeket, a lehetséges kiváltó okokat és a következményeket, a nemzetbiztonsági kockázat csak egy a sok közül, de innen, Európából nehéz megmondani, hogy valójában mi járt az elnök fejében. Ez az írás megpróbál rávilágítani egy lehetséges okra és csokorba gyűjteni a mellé társuló egyéb bajokat.
Biztonság – de nem úgy
A biztonság fogalma nagyon sokféleképpen értelmezhető és ha ezt nemzeti szinten akarjuk interpretálni, akkor is legalább két vetülettel találkozhatunk. Az egyik, hogy az adott állam vezetője bizonyos fenyegetésektől meg akarja védeni az országát, a másik pedig az, hogy olyan előnyt szeretne, amellyel senki más nem versenyezhet. Egyikben sincs semmi újdonság, más nemzetek más eszközöket használva tulajdonképpen a teljes világtörténelem során ezt csinálták és fogják is csinálni.
Nos, a Claude AI modelljei esetében nem hiszem, hogy a nemzet védelméről van szó, sokkal inkább vélhető, hogy az Egyesült Államok olyan kompetitív előnyt szeretne a magáének tudni, ami senki másnak nincs a világon. Ha végiggondoljuk, ez teljesen logikus: a kibertér adott esetben pont ugyanolyan hadszíntér, mint egy valódi csatamező, ahol egy-egy jól kivitelezett támadás nagyon sok felszerelést, költséget és emberi életet kímélhet meg a támadó oldalán (a megtámadott oldalán ez már nem egészen igaz).
Tudható, hogy a Claude két modellje nagyon jó az alkalmazások biztonsági hibáinak felkutatásában, tehát jól használható eszközök lehetnek az amerikai kritikus infrastruktúra elleni támadásokhoz, ugyanakkor ha csak az amerikai biztonsági szervek használhatják mindenki más ellen, az olyan előny az amerikaiak oldalán, amellyel gyakorlatilag bárkire rákényszeríthetik az akaratukat. A Stuxnet és az Equation Group napvilágra kerülése óta mindenki számára világos, hogy ha kell, az Egyesült Államok kiberfegyvert is bevet a vélt vagy valós ellenfelek ellen, tehát senki ne ringassa magát abba a hitbe, hogy “ők ilyet nem csinálnak”. Nos, egyrészt tegyük fel, hogy a tiltás ideje alatt a biztonsági szolgálatok kiderítették a potenciális riválisok, versenytársak által a kritikus infrastruktúrában használt alkalmazások biztonsági réseit, másrészt ugyan most feloldották a korlátozást – előfizetésért a Mythos 5 egészen biztosan elérhető -, de rajtuk kívül senki nem tudja megmondani, hogy a most elérhetővé tett modellek valójában ugyanazok-e, mint a korábban elérhetők, ezzel tartva meg a kompetitív előnyt a BRICS és az EU ellen. Ez pedig felvet más technológiai problémákat is.
Lemaradó Európai Unió
Az Európai Unió a jelenleg igazán fontos technológiákban reménytelenül le van maradva az Egyesült Államok – és bizonyos területeken Kína – mögött. A jelentős felhőszolgáltatások terén 4-ből 3 az Egyesült Államokban van (Entra, AWS, GCP). Természetesen Európában is vannak ilyen szolgáltatók, de sem fejlettségben, sem biztonságban, sem méretben nem versenyezhetnek a tengerentúli riválisokkal, mivel annyira tőkeerős technológiai cégek, mint az Apple, a Microsoft, a Google vagy az Amazon, nincsenek. A kínai AliCloud állami támogatást is élvez, plusz Kínában gyakorlatilag minden az Ali különböző szolgáltatásaira épül – Cloud, Pay, hogy csak párat említsek. Az Európai Unió jövőre szeretné elindítani ezen a területen a pályáztatást, de vannak kétségeim: nem egy szolgáltatást szeretnének támogatni, ebből kifolyólag ennek az lesz a vége, hogy szinte minden tagállamban lesz egy kisebb-nagyobb megoldás, de versenyképesek a már említett megoldásokkal szemben nem lesznek.
A másik kapcsolódó és nagyon súlyosan lemaradt terület, a modern processzorok fejlesztése, de méginkább a gyártása. Tervezőcég sincs már Európában – az utolsó az ARM volt, de az ma már japán kézben van -, modern gyártósorok sincsenek, mi több, ezen a területen olyan nagy a lemaradás, hogy az talán már behozhatatlan is. A mindennapi hírekből tudható, hogy a modern, kis csíkszélességen tervezés és gyártás nem egyszerű: az Intel nagyon nehezen tudta megugrani a 10 nm-es csíkszélességre átállást és dollármilliárdokat égettek el erre; érdemes felidézni a kínai “csoda” GPU-t is: sokkal lassabb, mint a mai modern megoldások, viszont árban pont ugyanott tart, mint utóbbiak.
Az EU tervezi ugyan, hogy a modern technológia tekintetében meglazítsa az amerikai függőséget, de ha nem történik csoda, akkor ez egy nagyon hosszú és fájdalmas út lesz. Egészen nyilvánvaló, hogy ha az EU ezt a célt el akarja érni, akkor amerikai CPU-k nem jöhetnek szóba, hiszen amerikai kormányzati nyomásra be lehet építeni egy “kikapcsológombot” – ha még nincsenek bennük. Lehetne ugyan használni nyílt processzor design-okat, de ez nem oldja meg a gyártás problémáját. Jelenleg a világon a TSMC-nek van a legjobb gyártástechnológiája, de egyrészt náluk licitálni kell a kapacitásra – és már több évre előre el van fogyva -, másrészt drága, amit európai vállalkozás nem tud kifizetni, harmadrészt az amerikai kormányzat nyomást is gyakorolhat a tajvani kormányzatra – akár vámok belengetésével, akár kiberfegyverek és/vagy államilag támogatott hackercsoportok bevetésével.
Van-e szüksége Európának az amerikai technológiai függőség lazítására?
Szerintem erre a kérdésre a válasz elég egyértelmű: mindenféleképpen. Látjuk, hogy a világpolitikai színpadon a regnáló amerikai elnök meglehetősen kiszámíthatatlan, de biztosak lehetünk-e benne, hogy európai szempontból nem jön-e helyette rosszabb? Elég egy nacionalista vagy ultranacionalista elnök a későbbiek folyamán és még akár vissza is sírhatjuk Trump elnökségét.
A politikai tényezőn kívül ott a társadalmi és gazdasági kérdés: jelen pillanatban az amerikai állam gyakorlatilag kiröhögi Európát, amikor a GDPR által védendő adatok szóba kerülnek, tehát egy jelentős európai felhőszolgáltatás létrejöttével lesz alternatíva az amerikai multikkal szemben. Ezen felül akkor a jövedelmek és adóbevételek az Unión belül maradnak, nem pedig az amerikai gazdaságot erősítik.
Bármennyire is ellene vagyok az állami dotációknak technológiai területen, valószínűleg Európában ez elkerülhetetlen lesz. Kérdés, hogy az EU vezetői is felismerik-e végre az igazán fontos területeket, vagy továbbra is a műanyag flakonon fennmaradó kupak, a cookie-k használatára figyelmeztető banner, vagy az autóipar lerombolása kap prioritást?
