CPU #3 intel sebezhetőség ☠️

3

"A hajó nagyobb biztonságban van a kikötőben, de a hajókat nem ezért építik."

Bevezető

 

Az Intel vállalat (cpu és félvezető beszállító) jó ideje végzi a Spectre és Meltdown sebezhetőség javítását. Ez a hiba gyakorlatilag az összes  (!) napjainkban elérhető és a régebben gyártott Intel processzort érinti. A hardveres hibák foltozása sürgető, jelentős a biztonsági “rés”. Telepített operációs rendszertől függetlenül olyan kiskapuról van szó, amely teljes hozzáférést (admin jog) biztosíthat.

Mégis ami megdöbbentette a szakmát, az a bejelentés, hogy a Core™ i termékcsaládban a Lynnfield-nél régebbi központi egységek nem kapnak javítást.

 

Fejlesztés

Tehát adott egy óriás vállalat, mely a globális piac nagy részét uralja (2017-ben 9,6 milliárd dollár haszonra tett szert). Nagyjából 1 éve felszínre került az összes terméküket érintő tervezési hiba. A felmerült aggodalmakra az a válasz, hogy csak a 2009 szeptembere után gyártott processzorok kapják meg a hibajavítást.

 

Amortizáció

 

A 2000-es évektől a legnagyobb gyártóknál is elfogadott megközelítés, hogy a terméktámogatás csak a legfrissebb (1-2 év) újdonságaira vonatkozik. Android rendszerű mobileszközöknél szintén ez az elfogadott (Sony, LG, Samsung, HTC, stb). Kivétel kevés van, a prémium termékek kapnak valamivel több figyelmet. A vásárlói szokások lassan hozzájárulnak, hogy mindenki rákényszerüljön a rendszeres korszerűsítésre,  cserére.

Az elavulás mesterséges felgyorsítása egyre sűrűbben tetten érhető. Ez utóbbival csupán annyi a baj, hogy sokan elégedetten használják / nák a WindowsXP rendszerű céleszközt; irodai munkára, vagy kikapcsolódásra. A jelenlegi helyzetet figyelembe véve kizárt, hogy új BIOS frissítés érkezzen a gyártóktól az alaplapokhoz.

A redmondi óriáscég frissítésként szállítja az Intel javított mikrokódjait KB4090007. A későbbi Windows frissítések sem támogatják majd az Intel  szerint “elavult” modelleket. Headache Revamp - Animated by Steph1254

 

 

A gyártó jelenlegi tájékoztatása alapján ezek a központi egységek hivatalosan is kifutottak. Napjaink biztonsági követelményeinek már nem tudnak megfelelni. Abban az esetben sem érdemes így tovább használni, ha az alapvető működésükkel és a sebességgel semmi gond. Gyors és korszerű irodai megoldásokat érdemes választani, ez a webshopban megtekinthető.

 

 

Ezek alapján

 

Az Intel Core 2 Duo, Core 2 Quad vagy régebbi Xeon konfigurációkat mindenképp érinti a probléma.

 

Ezen laptop, számítógép és munkaállomás fő egysége biztonsági kockázatot tartalmaz! Jellemzően manapság is ezek teljesítenek szolgálatot állami és hivatali intézményekben (kórházak, kapitányságok, városházák, stb.), iskolákban, könyvtárakban megannyi céges és magán irodában világszerte. Cseréjük gazdasági megfontolásból még sokáig elhanyagolt lesz. A történethez kapcsolódik, hogy a Windows XP 10% közeli részesedést birtokolt 2017-ben.

 

 

 

Felelősség

Az Intel azzal magyarázza az elmaradást, hogy a visszajelzések alapján a nyílt internettől elzárva működik a legtöbb ilyen gép, ez némileg csökkenti a kockázatot. Ugyanakkor a vizsgálataik alapján a régi technológia felépítése már nem megfelelő a javítás (patch) gazdaságos elkészítéséhez.

 

# update

2018.06.20.

Újabb szoftveresen javítható bug került a figyelem középpontjába: a lazy save/restore egy hatékonyabb működésre szánt technológia, mely használata során ismét kinyerhetőek bizonyos biztonsági kulcsok. Az intel újabb: 5-6-7-8. gen processzorait érinti a hiba..

 

 

 

Összegezve

  • DDR2 vagy régebbi memóriával rendelkező, intel processzoros számítógépek biztonsági szempontból elavultak.
  • A Spectre “szelleme” még legalább egy évtizedig kísért majd a számítástechnika területén.
  • Reálisan akkor lesz várható, hogy a mai, hibás chipek szinte teljesen kihalnak a közhasználatból.

Ajánló

2024 Április ingyenes játékok

04/03 csütörtök du-tól, 04/11-ig Ingyenes az alábbi két játék: The Outer Worlds, Thief A galaxis peremére tartó gyarmatosító hajón ébredsz és egy összeesküvés kellős közepén találod magad, amely a kolónia elpusztításával fenyeget. Az Outer Worlds ezen verziója a...

2024 Március ingyenes játék

Deus Ex - Mankind, The Bridge    Cyberpunk akció-RPG, izgalmas nyomozással a Bladerunner c. filmben látott fantasztikus város és hangulat árad a játékból. Valamint egy logikai, fejtörős játék ingyenes ebben hónapban. Mindkét cím arra kényszerít, hogy gondolkozz. A...

2024 Február, ingyenes játékok

Dakar Desert Rally,Sky Force  Szuper verseny és egy legendás arcade-ot ajánlunk ezúttal, mindkettő ingyenesen elérhető. Csapj le rá, amíg tart a kedvezmény! A Dakar Desert Rally a valaha fejlesztett legepikusabb off-road rally. Megragadja a bolygó legnagyobb...

Komoly lépések a META ellen 🔄

Magazinunkban sokadik alkalommal merülünk szülőket célzó gondolatébresztőbe. Most az addikció mértékéről és válaszlépésekről lesz szó.       FELÜGYELET  Kínában sok évvel ezelőtt létrehoztak egy "Kibertér-felügyelet" nevű hatóságot, amely a nevének...

Bloatware 🐛🦠

Bevezető A Privacy International és még további 50+ ismert szervezet szólította fel többek között a Google-t, Microsoft-ot, Apple-t, hogy tegye lehetővé a felhasználók számára az előtelepített alkalmazások eltávolítását. A frissen vásárolt infókommunikációs eszközök...

2024 Január, ingyenes játékok

Guardians of the Galaxy,Killer Instinct,The Finals   Három szuper játékot ajánlunk ezúttal, ami még ingyenesen elérhető. Csapj le rájuk, amíg tart a kedvezmény. Első az "őrzők" egy MARVEL adaptáció, rendkívül akciódús és érdekes törtenet. A Killer Instinct...

Windows 11

A Windows 11 könnyebben használható A tiszta, új kialakítás letisztultabb megjelenést kölcsönöz, könnyebbé teszi a keresést és a megtalálást. Az új, intelligens funkciók előségítik a hatékonyabb munkát, segítve a gyorsabb, szórakoztatóbb és egyszerűbb munkavégzést....

Útmutató játék kliensekhez 💙

  Díjtalan   Időről - időre előkerülnek olyan "AAA" címek, melyek ingyenesen, vagy brutális kedvezménnyel érhetők el, köszönhetően az óriás kiadók kampányidőszakának. Ezek jellemzően rövid ideig aktív kedvezmények, így érdemes minél előbb kosárba tenni! # Miután...

Hány CPU magra van szükség?

CPU   Hány CPU magra van szükség manapság? Mennyi lenne megfelelő a szokásos használathoz? Szeretnénk egy útmutatót készíteni, segíteni a megfelelő CPU-választásban.   A több mag jobbá teszi a gépet? Nem feltétlenül szükséges minden alkalmazáshoz sok tucat...

Payday 2

  PAYDAY 2   Egy akciódús, négyfős kooperatív lövöldözés, amely lehetővé teszi a játékosok számára, hogy felvehessék az eredeti PAYDAY legénység – álarcait, miközben leereszkednek Washington DC-be egy epikus küzdelemre.   # Miután bekerült a könyvtáradba...

Gépi tanulás, Ai 👾

  CHATBOT   A chatbotok jó ideje léteznek, ám az utóbbi években váltak igazán népszerűvé a felhasználók körében. A chatGPT megjelenése előtt a legkülönfélébb iparágakban és esetekben használták ezt a technológiát. Ebben a cikkben áttekintjük a történetét,...

Sikerre ítélt vr 🥽

  A SONY LEGÚJABB DOBÁSA   Gyakorlati tapasztalatok alapján nagyszerű élmény, szuper benyomást tett a Sony második VR2 headset a virtuális tesztelőkre.   PSVR   A Sony PlayStation 4-hez készült PSVR első headset komoly kísérlet volt VR forradalomra....

Mobiljátékok 🕹️

2022.08.06. | RED | #wtf #lol #gaming #lootbox Az arcade mobiljátékok mentőövvé válhatnak a nagy vállalatok számára, akik a víz felett akarják tartani a céget. Activision Íme a modern gaming ipar: az Activision újonnan kiadott pénzügyi dokumentumokkal megerősítette,...

Támogatás & Driver 🖨️

Gyártói támogatás Újratelepítés után problémás driver (!) az eszközkezelőben? Kevesen használják megfelelőn, ezért fontosnak tartottuk megosztani, hogy van lehetőség márkának megfelelő támogatás elérésére. Nincs más dolgod, mint a következő oldalon megadni az S/N azaz...

nVIDIA RTX 3070 a láthatáron ⚡️

BevezetőAz új nVIDIA RTX videókártya híre bejárta a világot és felrobbantotta az internetet. Ha mégis lemaradtál volna a bejelentésről, csokorba szedtük számodra a legújabb generáció adatait.Becsélesek szerint a korábbi széria teljesítményét sikerült megsokszorozni....

Mennyi memória kell 📈

Bevezető Mennyi memóriára van szükség manapság? Érdemes megemlíteni, hogy felhasználástól is függ a kérdés. Például irodai munkára, megfelelő beállítások mellett mai napigmegfelelő a 4 - 8 GB ram. Az is fontos tény, hogy a legújabb játékok zökkenőmentes pörgéséhez...

Gyerekek célkeresztben 🚼🍼

Vizsgált szokások Olyan statisztikákat készített a SecureList, mely a gyerekek internetes szokásait vette figyelembe. Anonim módon közvetítették a felhasználók az adatokat, első sorban a Kaspersky "gyermekvédelmi" szoftverének köszönhetően. A részletes adatokból...

CPU #4 intel HPC 📟

  Bevezető A processzorgyártók kivétel nélkül kutatják azokat a lehetőségeket, melyekkel hatékonyabban tudnák kiszolgálni a kommersz és a szerverpiacot. Utóbbit az óriásira duzzadt online szolgáltatók (eBay, Facebook, Amazon, Microsoft, Google...) adatközponjaira...

YouTube #3 pénzügyek 💵

Bevezető Legutóbb a YouTube 2017-es adatiról; rekord számokról volt szó. Most szeretnék mutatni 12 olyan számot, ami meghatározza a szolgáltatás jövőjét!     Pénzügyek  6,350,000,000 dollár / év a működés és fenntartási költség.  4,000,000,000 dollár / év.a...

YouTube #2 adatok ✨

Bevezető Legutóbb a YouTube trükkökről volt szó. Most szeretnék mutatni 22 olyan adatot, amitől eldobod az agyad! Talán nem tudtad, de a szolgáltatást 2005.02.14-én indította el Steve Chen, Chad Hurley és Jawed Karim. Napjainkban ez a világ 2. leglátogatottabb oldala....

Kapcsolódó termékek

0
0
KOSÁR TARTALMA
Üres a kosarad